Új hónap, új szokások. Itt befejezem az "incognito blog" műfajt és indítok egy személyest, ahol legalább pontosan tudom, hogy mindenki, aki rám kíváncsi, elolvashatja, amit írok :) Bizonyára más lesz, viszont legalább jobban felvállalhatom magam. Köszönöm azoknak, akik itt olvastak, és azoknak is, akiknek így is sikerült rám találni. Ez itt marad az elmúlt fél év egyfajta lenyomataként. Tulajdonképpen ez több, mint 1%-a az életemnek, ha valóban 40 évig tervezek élni :)



A muzikának pedig semmi köze a posthoz, csak ez még ide tartozott :)

Eldöntöttem, az egész délutánt és estét zabálással fogom tölteni és attól fog nekem most jó kedvem lenni. Másnak is ajánlom ezt az óriási programot, a jó kedv egyformán, mindenkinek jár! :) És hogy mi jön a nagy zabálást követően?

Vasárnapi rövid hétvége van, és csak utolért a dögrovás. Levegőhöz még jutok, de a torkom rohadtul fáj, kicsit lázas is vagyok és ezek így együtt igyekeznek befolyásolni a közérzetemet is. Pedig egy csomó jó kis szabadtéri programot terveztem, így meg marad az itthoni passzívkodás, mondhattam vissza mindent. Úgyhogy most jobb híján alvás és filmezés, forma 1 bámulás... és alvás és alvás. Tolom a semmitérő gyógyszereket, ez a napom a gyógyulásra van, de holnapra aztán legyek jól :) Kár tagadni, ilyenkor is nagyon hiányzik.

Részt vettem a Critical Mass rendezvényen, és R. kérésére, mint szervező segédkeztem. Először értetlenül álltam a "megkeresés" előtt - úgy is írhatnám, hogy ketté állt tőle a fültem, de elmagyarázta, hogy itt nem kifejezetten az számít, hogy mennyit/hogyan bringáztam, hanem problémamegoldó/kommunikációs készségre lesz szükség. Pest szívében egy forgalmas csomópontban teljesítettem feladatomat, és örömmel írhatom le, hogy egész jól tudtam az autósokkal szót érteni. Talán az is segített, hogy nem tartom magam radikális városi harcosnak, inkább csak alkalmanként tekerek, és őszintén tudtam nekik mondani, hogy ez az egész nem ellenük irányul, hanem (szerintem) sokkal inkább az autós-kerékpáros együttélést próbálja képviselni. Élni és élni hagyni. Igen, a bringázást támogatni, segíteni kell, de az autózásnak is meg lehet adott esetben a létjogosultsága. Amúgy statisztikailag elhanyagolható az idióták száma, egy autós és egy felvonuló volt kimagaslóan bunkó és kommunikációképtelen, ráadásul az utóbbi futár... Egy ideális világban :) a bringások az autósokkal kényelmesen együtt tudnak élni, és az autós is belátja, hogy neki is jó, ha egyre többen ülnek kerékpárra. Azt hiszem, mindannyian akik ma ott voltunk, akár alkalmi bringásként is, egy élhetőbb várost/bolygót szeretnénk.

Kedves hangú szerelő hívott, hogy talált egy vonalhibát, amit javított és reményei szerint újra stabil a netem. És tényleg, így tudom boldogítani a Kedves Olvasókat! :)

Bár agitáltak nagyon, a Föld Napja alkalmából rendezett 200 km-es Balaton körüli kerékpártúrát még nem vállaltam, azért nagy eredmény, hogy az idei 35 km-es nyitó túra után egy 60-ason vagyok túl. Nem kicsit fáradtam el, a vége felé többször éreztem úgy, hogy ha ezt végigcsinálom, akkor bármit. Hát úgy legyen. Holnap pihenés, "disznóólból lakást - 2008 tavasz" projekt és délután Critical Mass, hiszen két hétvégényi bringázás után akkora de akkora bringabarát lettem, hogy nem múlhat el nélkülem egy ilyen szerveződés. Majd ezt is megunom biztos, de addig is kiváló időtöltés.

Diós palacsintát reggelizek csokiöntettel. Lehet irigykedni, isteni! Jól indul a hét, csak később lépek át Garfield-állapotba...

Postolnék én, ha történne bármi érdekes velem mostanában, de nem akar :) Amit viszont feltétlenül elújságolnék, hogy nagyon régóta nem éreztem magam ilyen jól a bőrömben. Sok a munka, de élvezem. Jópár programot sikerül szervezni a barátaimmal, néha nem tudom, hányfelé szakadjak. Hosszú ideje idén újra nyáron megyek szabira, nagyon jónak ígérkezik a társaság. Újra van némi önbecsülésem. Van, hogy fél nap is eltelik már anélkül, hogy életem értelmére gondolnék. Nem, nem vagyok büszke erre, de azért jobb így; lassacskán képes leszek valóban előre tekinteni. Március elején írtam neki egy levelet, amiben megköszöntem a januári döntését az évődés után. Nagy közhely, de semmi nem rosszabb, mint a bizonytalanság. Nagyon sokat köszönhetek Neki és hálás vagyok azért, hogy tudott döntést hozni abban a helyzetben. Bánt, nem úgy kellett volna közölnie, ahogy tette, de nincsen "mi lett volna ha". Bizonyára ezzel is segített lezárni. A helyzet adta keserűség már csak a vasárnap estéket hatja át és korántsem olyan intenzitással. Várom a holnapot, és nincs okom arra, hogy ne legyek optimista a jövőre nézve. Kicsit átöltöztettem a blogot is ennek örömére, hozzáértők nem szólnak be, tisztában vagyok vele, hogy ez egy kedvesen amatőr design-utánzat, de nekem tetszik és kész :)

Felmerült, hogy ma este is táncot gyakoroljak-e vagy sem. Kicsit örülök, hogy itthon maradtam. Biztos szánalmasan hangzik, de legalább hallgathatom a kedvenc vasárnap esti jazzműsorom. Ez az egyik dolog, amit az elmúlt 7 évben igyekeztem nem kihagyni. Talán az egyetlen dolog, ami mellett ennyi ideig kitartottam. Nem vagyok egyébként a megszokások embere, de néha mégis jót tesz némi állandóság a sok változó környezeti elem mellett. Inkább az a jellemző, hogy a spontán programokért rajongok és nem bírom a túlszervezett dolgokat, most nagyon jól esik, hogy ugyanakkor ugyanazt az apró, kicsi örömöt érezhetem, amit az elmúlt években. Öregednék? :)

A hétvégi túra igazán remek volt, végre egy komolyabbat sikerült mind távban, mind szintkülönbségben teljesíteni. Aztán a héten az aktuális össznépi betegség folytán rengeteg munkám akadt, túlóra túlóra hátán. A durván késő esti hazaérkezéseket kompenzálandó néha kicsit később értem be, és mivel kedvenc főnökömnek jobb dolga nem akad, ezért most ezzel akart foglalatoskodni. Nagyobb baja ne legyen, de tényleg :) Azért még így is lekopogom, a munkahelyi stressz ezen a helyen számomra ismeretlen fogalom. A munkában rengeteg jó ötletem van és gördülékenyen sikerül a felmerülő problémákat leküzdeni - ezt most le is kopogom. A dicsekvést rögtön abba is hagynám: a magánéletem most a másik véglet, már a netes társkeresőkre belépve is nevetek a válaszleveleken. Igaz, a legtöbb esetben kedvesen utasítanak el. A legőszintébb levelet tegnap küldte az egyik tünemény, kb. így foglalnám össze: randa vagy de milyen kis aranyos. Lehetne ilyen levélért haragudni? Nem nagyon, bármennyire is gyűlölöm, ha ebbe a fakkba kerülök. Valaki megtaníthatna rendesen kommunikálni...

Egyik társkeresős oldalon beleakadtam az aktuális horoszkópomba, ami (egyéni) értelmezésem szerint azt mondta, hogy a héten már ne nézegessek ilyen hülye oldalakat. Lassan osztom Zsüzsüke véleményét az ilyen oldalakról, de azért még kapálózok :) Mindenesetre holnapra végre sikerült túrát szervezni (és igen, a kedves sztrájkoló vasutasok sem tudnak kiszúrni velünk, mert némi telefonálással találtam alternatív megoldást, innen üdvözlöm őket), aztán jövő héttől újra meló. Ami nem csak jó, de el is foglal.

Apropó, munkahely. Van egy kedves kolleginám, aki úgy érzem, az eddigieknél is kedvesebb velem. El akarnám hessegetni a gondolatot, de rásegít egy-egy kisebb ajándékkal. Házinyúlra viszont nem lövünk, ugye... vagy mégis? Van ilyen aranyszabály, hasonlóan ahhoz hogy barátnő barátjával illetve barát barátnőjével sem kezd az ember. Aztán csak körülnéznék és rengeteg  olyan (jó) kapcsolatot látok, ami ezekből az állapotokból építkezett. Nem csoda, hiszen mégis ott ismerkedik az ember, ahol előfordul. Én viszont bántam már meg nagyon hasonló döntést... ÁááÁááÁÁÁáá... holnap (ma) kiszellőztetem a fejem, jót fog tenni.

A szombati nap zárásakor úgy érzem le kell írnom valami pozitívat is: kiváló lasagne-t ettem, majd hatalmas adag tejcsokis profiterolt az egyik házhoz szállítós olasz étterem jóvoltából. Furcsán hangozhat, de ez okozott némi örömöt. Hát ilyen egyszerűen működünk: férfi és has, ugye.

Az elmúlt napokban mindig elfoglaltam magam, ezért is a nagy csend itt a blogon is. Ma adódott végre egy kis szabadidőm, ezen felbuzdulva itthon ténykedtem. Elpakoltam a holmijait, a fogkeféjét, a bögréjét, a párnáját... előtörtek az emlékek és újra sírtam :( Azóta is szar a kedvem. Pedig már majdnem sikerült elhinnem, hogy milyen jól viselem. Igen, tudom, hogy semmi értelme az önsajnáltatásnak, de most erre tellett. Én kérek elnézést.

Sokat hallgattam az Anima félét is, de szerintem messze jobb az eredeti változat:

Múlt hét óta újabb hobbit űzök: fogorvoshoz járok. Ma voltam harmadik alkalommal, a fél fogam helyére kaptam valami ideiglenes dolgot, ami a szaki szerint két hetet fog ott lenni mielőtt tovább lehet foglalkozni vele. Kíváncsi leszek hogyan marad a helyén két hétig, még ha óvatosan is mosom és figyelek az evésre is, akkor is...

Amúgy rengeteget fejlődött a technika amióta legutóbb voltam. Olyan injekciót adnak, hogy szinte semmit nem érzek a kezelésekből és még az orrom egy része is elzsibbadt tőle... nem mondom, hogy jó érzés, inkább bizarr. Utána visszamentem dolgozósba és nyomkodtam az orrom hegyét az ujjammal, annyira vicces érzés volt. Azt hiszem, nem kicsit néznek most hülyének a velem egy szobában lakó kollégák :)

Á. azt mondja, írjuk fel egy kockás füzetbe egymás mellé, hogy mit várt ő a kapcsolattól és mit vártam én. Következő táblázatba kerüljön az ő jövőképe és az enyém. Elborzadok már a gondolattól is, pedig szinte az élet minden más területén két lábbal a földön járok. Kénytelen vagyok beismerni, hogy most nagyon utálom a racionális gondolkodást. :)

A vasárnapi napos időt túrázással töltöttem, nagyon jó társaságban. Olyan szinten sikerült feltöltődnöm, hogy még a szokásos hétfő effektus sem jelentkezett, és önszántamból hajtós napot tartottam. Szokatlan, hogy ennek mennyire tudok örülni.

A kedvessel való kapcsolatunkban a munkát sohasem tudtam elhelyezni. Előtte sokat dolgoztam még otthonról is, aztán amikor vele összejöttem, ezeket leépítettem, mert hittem benne - és most is hiszem -, hogy az egymással töltött időt meg-megszakító telefonhívások, leginkább ügyelet jellegű munka nem működik egy párkapcsolattal együtt. Én pedig döntöttem. Ezután dolgoztam szigorúan 8 órában, és alig vártam a nap végét, hogy egymással legyünk. Jól is ment ez másfél évig, aztán lassacskán eltolódott az életvitelünk. Én reggel korán mentem munkába, ő sokáig aludt, én kora este végeztem, ő tovább maradt. Este már persze fáradt voltam, amikor ő még friss.

Aztán egy idő után úgy döntött, hogy hétvégén is egyre többet űzze a hobbiját, így még kevesebb időt tudtunk együtt tölteni, amit én annál inkább igényeltem volna. Ha szóvá tettem, úgy érezte, hogy számon kérem. Nem leltük meg az egyensúlyt a pár és az egyén között, valószínűleg régimódi nézeteim vannak ebben a témában (is). Visszagondolva, ekkor már régen nem működött jól az egész. Mélyre ásom magam.

Kicsit jobban érzem magam mostanra. Már nem annyira borzalmas az egyedül eltöltött hétvége, mintha újra produktív lennék a munkahelyen is. Elfoglalom magam, persze így is sokat gondolok rá, hogy mi lehet Vele. Átbeszéltem többekkel is a dolgot, így hát igyekszem belátni, hogy mindenképpen ide jutottunk volna. Tudom, hogy jót tesz, ha sikerül magam meggyőzni erről. Korábban írtam, hogy "mindenkit utálok, aki életviteli tanácsokat ad és adott", most meg mintha szükségem lenne rá. Igazodjon ki rajtam, aki tud.

Avagy jó ebédhez szól a... elnézést, ezt azért nem kellene :)

Hangulatgörbém amplitúdója csak nem akar alábbhagyni. Egész héten dekoncentrált voltam. Bár néha már úgy érzem, hogy megbarátkoztam új helyzetemmel, újra és újra olyan jellegű hülyeségeket művelek, amik korábban egyáltalán nem voltak jellemzők rám. Ma például elmentem egy olyan házibuliba, ami két hét múlva (!) lesz. Lehet, hogy kezdő időutazó vagyok? Igazán lehetnék haladó is... :)

Regisztrálódtam. Egyelőre a kíváncsiság hajt, nem is írtam senkinek. Azt gondolom korai lenne, még lelkileg is elég defektes vagyok. Napok óta többször eszembe jutott egy volt kollégám kedvenc mondása: Ha nem megy, erőltesd! Ugyan mit?

Unalmas vasárnap délután, a passzivitás abszolút csúcsára török a gép előtt ülős semmittevésemmel. Egy időben folyton csinálni akartam valamit, pihenésként is csak az aktív pihenést tudtam elképzelni; most meg... A szakítós blog korábbi postjainak olvasása közben viselkedésmintákat próbálok magamra húzni, az önkritika jó dolog. A múlton ugyan már nem segít, de egy újabb kapcsolatban már a korábbiak helyett új hibákat követhetek el. A vasárnap esti Starsky és Hát Jazz Klub továbbra is kiváló, a "nem baj ha nem érted, elég ha tetszik" műsorvezetői ajánlás nyomán én is nyugodt szívvel hallgathatom. A viharos erejű szél pedig monnyonle! :)