Most így hirtelen két dolog tudna igazán boldoggá tenni, de azok egyike sem lesz ma este. Így hát nézek ki a fejemből és mindenféle csodás tévépótló videót bámulok a neten. A youtube-os Dolák Saly Róbert szösszenetek bámulását inkább letagadom. Később ráakadtam a Modern Képmesék című sorozatra, amely modern korunk problémáit igyekszik könnyen emészthető módon feldolgozni. A 4. és a 12. rész különösen kedves nekem, mint tudatos budapesti gyalogbékának és korábban közszférában dolgozó embernek. 7/10

Kicsit profilt vált a blog, bocsánat a Kedves Olvasóktól, de az élet hozta így. :(

Még nem raktam egészen helyére a dolgokat, de úgy hitelesebb, ha így írom le. Kicsit furcsán éreztem magam ma este. Egy haverral voltam sörözni, akivel tényleg jól megértjük egymást, jól is éreztem magam, de valahogy a bulifaktor nemvolt meg. Márpedig ha kidobtak, akkor ugye bulizni kéne... gondoltam én. Aztán történt, hogy hazafele tartva hiányérzetemből adódóan a Moszkva téri bisztróban kötöttem ki, ahol kellemes élőzene szólt. Igazán szánalmas ember benyomását kelthettem, mert az első ottlévő fura alak megpróbálta magát meghívatni egy italra, mivel druszám vagy mi, tehát valószínűleg ősidők óta haverok vagyunk. Miután leráztam, egy kollégája már látott kihívást a helyzetben és nekiállt pofázni hozzám. Neki az az előnye megvolt, hogy legalább nem volt kapásból unszimpatikus és nem vett abszulút hülyére. Gondoltam, ebben a helyzetben ha meghívom a "teszkó gazdaságos" bisztró sörre, akkor mindenki jól jár, engem békén hagy, ő pedig kap egy kevéske szutykot (nem volt olyan rossz, én is azt ittam) a bendőjébe. Nem így történt, elkezdett azzal nyaggatni, hogy de a pultos lánynak de szép szeme van és bókoljunk már neki - ami egyébként igaz, a pultos lány tényleg csinos volt, de jelen helyzetben kurvára nem érdekelt. Aztán magamba fordultam, kicsivel később már csak azt láttam, hogy a pultos lánnyal az ominózus úriember (cca. 45 év) ott enyeleg egy különasztalnál. Én ezt követően csendben hazajöttem. Szóval a korábbi postra reagálva mégiscsak lúzer vagyok, és a félretájakoztatásért én kérek elnézést.

Szó se róla, elég rossz érzés: ki lettem dobva. Méghozzá elég személytelen módon. Fel akartam hívni, hogy elmondjam Neki, hogy bár el vagyok keseredve, egyáltalán nem haragszom. Nem vette fel a telefont. Valami nagyon elszakadt. Ki kellene bogoznom, hogy mi miért történt, ha egyáltalán ki tudom. Azután ráérek gondolkodni a hogyan továbbon...

Lúzer-e vagyok? Szerintem nem. Én a legjobbat próbálom adni, Neki ennek ellenére sincs kedve kommunikálni velem. Nem akarok tolakodó lenni. Nem érzi, hogy szeretem. Abban sem vagyok biztos, hogy ez kölcsönös...

Furcsa világban élünk... Boldog Új Évet Kívánok minden kedves gép előtt rekedt ismeretlennek!

Kedves Manó (vagy inkább tündér?), aki az álmaimat valóra váltod! Köszönöm.

Hat hete történt. A szerelem él, de a bizalmat nem sikerül visszaszereznem. Hiába az érzések. Jövő hét péntek nagy nap az életében. Kívánom, hogy sikerüljön, mert tudom, hogy számára mennyire fontos. Tudom, hogy sikerülni fog. Szívesen osztoznék az örömében, ha szeretné és hagyná.

Egyre inkább el vagyok keseredve. A közeledési kísérleteimre hallgatás vagy finom visszautasítás a reakció. Úgy tűnik, megbélyegeztem magam a korábbi viselkedésemmel és már nem akar közel engedni magához. Ott lóg a levegőben a "köszönd magadnak, hülyegyerek", de sosem mondja ki. Ezt érdemeltem, ezt kapom. Csak fel kellene tudnom valahogy dolgozni ezt a reakciót. Itt eredetileg egy értelmetlen világbakiáltott "miért?" kérdés állt, de ez bizony nem akkora rejtély :(

A kádat megtöltöm forró vízzel. Belemerülök, ellazulok. Halk jazz szól a háttérben. Behunyom a szemem. Azt képzelem, hogy itt vagy velem. Azt képzelem, hogy itt vagy velem. Bárcsak több lenne, mint illúzió.

Aktuális gondolataimmal rokon témájú blogokat olvasgatok, értékes gondolatokba és semmitmondó idézetekbe bukkanok. Az alábbi vajon melyik kategória?

"Akit szeretsz ne hagyd el valakiért, aki tetszik, mert aki tetszik, egyszer elhagy valakiért, akit szeret.”

Figyelmetekbe ajánlom az "A kishölgy újra egyedül" című blogot. No nem a színvilága :), annál inkább a tartalma miatt! Ha elég ügyes vagyok akkor egy oldalszéli blogajánló dobozba is bele fogom varázsolni.

Az unalomba fulladó vasárnapot egy kis sorozatnézéssel próbálom feldobni. A Big Bang Theory első három részét megnézve sírvaröhögős. A téma is közel áll a szívemhez, hiszen - királylindai szófordulattal élve - geekek vagyunk, vagy mi.

Közben azon tűnődöm, hogy Veled mi lehet. Mivel telik a napod, mi jár a fejedben? Miért azt válaszoltad, hogy "én is sokat gondolok rád" és én miért azt kérdeztem utána, amit? Alig pár nappal korábban a buszon még mennyivel másképp fogalmaztál. Tudnod kell, hogy nagyon jól esett. És én is nagyon-nagyon.

Elveszett, de sikerült újra megszereznem. Mint szívemnek különösen kedves filmet, újra megnézem Az Illúzionistát. Amellett, hogy a film maga is több szempontból kiváló, azt hiszem engem igazán a történet fogott meg. Kicsit rólam, rólunk is szól.

Most akadtam rá, szerintem jóság.

El történő foglaltság okán hanyagul blogolok, mentségemre szolgáljon, hogy munka is akadt mostanában és elutaztam látogatóba is egy kicsit. Közben zajlik az élet, kedves is éli a sajátját. Tegnap éjszakába nyúlóan beszélgettünk. Igaz ami igaz, nincs most könnyű helyzetben. Én pedig Rá várok.

Dolgom végeztével a szó szoros értelmében rohanok haza. Nem jövök rá, hova ez a rohanás, itthon sem vár senki, semmi, időm szinte mint a tenger. Most igazán sehol sem érzem jól magam. Magamnak kerestem ezt a helyzetet.

Összecsapnak a hullámok a fejem fölött. Ehhez képest az én szaros problémám nagyonis eltörpül. Apu műtétjét még egy nappal előrehozták, holnap műtik. Azt mondták a műtétet megelőző vizsgálati eredményre, hogy nagyon csúnya. Félek.

Update: túl van rajta és a körülményekhez képest jól van. Most ez a legfontosabb.

Fel-felriadok éjjelente. Az álmaim ugyanarról szólnak, mint a nappalok, a mai mégis különleges volt. Nagypapa vígasztalt az álmomban. Jópár éve már, hogy elhunyt. Jámbor, jó kedélyű ember volt, akinél mindig otthonra leltem, ha otthon egymást ölték a szülők. Ritka volt az a nap, amikor nem tekertem át a falu másik végébe, hogy aztán a nyugalom egy különleges szigetén kössek ki. Nagyon szegények voltak, nehéz körülmények között is mindig boldogok. Semmivel nem ér fel az az önzetlenség, az a szeretet, amit ott kaptam. Az az érzés. És lám, ha szükségem van rá, még most is itt van. Sírok, mint egy kisgyerek. Szeretnék olyan jó ember lenni, mint ő volt.

Lassan telnek a napok. Régen abbahagyott  dolgokba kezdtem bele, s bár elfoglalni kiválóan el tudom magam, minden csak pótcselekvés. Nem működik, hogy eltereljem a gondolataimat. Mindenről Ő jut eszembe, az uszodáról, a szaunáról, a könyvről, amit együtt vettünk és ezernyi más dologról. Üres lett az életem. És mindenkit utálok, aki életviteli tanácsokat ad és adott. Nem akarok mást, már megtaláltam AZ igazit.

Azért abban van némi szánalomra méltó, hogy az interneten olvasom először, hogy esik a hó. Aztán kinézek az ablakon, és tényleg. Óriási pelyhekben hullik. Alvó mátrai emlékeket ébreszt, egy gyönyörű év végi telelésről. Mindenről Ő jut az eszembe.

Csak ülök és bámulom a falat. Nem lehet, hogy így érjen véget. Azon töröm a fejem, hogy mit tehetnék, de semmi nem jut eszembe. A helyzeteket nem csak úgy lehet megoldani, hogy elmenekülünk előle. Miért várja el most ezt tőlem? Pont most?