Hangulatgörbém amplitúdója csak nem akar alábbhagyni. Egész héten dekoncentrált voltam. Bár néha már úgy érzem, hogy megbarátkoztam új helyzetemmel, újra és újra olyan jellegű hülyeségeket művelek, amik korábban egyáltalán nem voltak jellemzők rám. Ma például elmentem…

Dolgom végeztével a szó szoros értelmében rohanok haza. Nem jövök rá, hova ez a rohanás, itthon sem vár senki, semmi, időm szinte mint a tenger. Most igazán sehol sem érzem jól magam. Magamnak kerestem ezt a helyzetet.

Azért abban van némi szánalomra méltó, hogy az interneten olvasom először, hogy esik a hó. Aztán kinézek az ablakon, és tényleg. Óriási pelyhekben hullik. Alvó mátrai emlékeket ébreszt, egy gyönyörű év végi telelésről. Mindenről Ő jut az eszembe.