Fel-felriadok éjjelente. Az álmaim ugyanarról szólnak, mint a nappalok, a mai mégis különleges volt. Nagypapa vígasztalt az álmomban. Jópár éve már, hogy elhunyt. Jámbor, jó kedélyű ember volt, akinél mindig otthonra leltem, ha otthon egymást ölték a szülők. Ritka volt az a nap, amikor nem tekertem át a falu másik végébe, hogy aztán a nyugalom egy különleges szigetén kössek ki. Nagyon szegények voltak, nehéz körülmények között is mindig boldogok. Semmivel nem ér fel az az önzetlenség, az a szeretet, amit ott kaptam. Az az érzés. És lám, ha szükségem van rá, még most is itt van. Sírok, mint egy kisgyerek. Szeretnék olyan jó ember lenni, mint ő volt.